Mi az én miért-em?!

Sokan meglepődnek, hogy a harmincas éveimben járok, és mégis nyugdíjasokkal foglalkozom. Sokan nem is értik.

Nagymamám már egy ideje nincs közöttünk.
A legvidámabb nagymama volt, akit valaha ismertem, vidéken élt egy kis házban, egyedül vezette a háztartást, vágta a fát, segített a szomszédoknak.
Egy téli napon megcsúszott a havas talajon, komolyan megsérült a lába, és a felépülés idejére magunkhoz vettük, hisz egyedül nem tudta ellátni magát.
Először azt gondoltuk, 2-3 hónap lesz, majd ebből fél év lett, majd a vidéki házat is eladtuk, mert nem tudott visszaköltözni, valamint kényelmes volt neki édesanyám ápolása mellett pihenni a városi társasházban (nálunk).

1 év után észrevettük, hogy az állapota súlyosan romlik, a demencia minden tünete tapasztalható volt nála. Nagyon rossz volt így látni, a mindig aktív nagymama már alig kelt fel az ágyból, a mosdóra is kísérni kellett. Rövid időn belül végleg elhagyott minket.

Csak később jöttem rá… ha egy aktív, feladatokkal teli embernek, hirtelen megszűnik minden tennivalója… leépül.
Picit a nyugdíjazás is hasonló. Várjuk, várják, jöjjön már! Majd ha elérkezik, 3-6 hónap után üresség érzés következik, a hasznosság érzet drasztikusan csökken. A hasznosság érzet, pedig egyenesen arányos az egészségügyi állapottal.
A folyamat megállításának több eszköze van, én a munkalehetőség részét adom a nyugdíjasoknak 2017 óta.

💚 Ezért tekintem hivatásomnak, az idősebb korosztály vissza integrálását a munkaerőpiacra.

A kép egy mozgásfesztiválon készült, amit nyugdíjasnak szerveztünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük